válasz, magyarázat...

Bármennyire előnyös lenne a "mindig talpra esés" tulajdonsága, ilyen formában ez mégsem igaz. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen magasságból esik le a cica, és korántsem biztos, hogy minden esetben karcolások és sérülések nélkül megússza.

Két amerikai állatorvosnak köszönhetően azonban manapság már több információ áll a rendelkezésünkre a macskák esési sajátosságairól. Tanulmányozták, hogy az esés után kórházba került macskák milyen magasról zuhantak, és milyen súlyos sérüléseket szenvedtek. Érdekes módon arra a megállapításra jutottak, hogy a nagyobb magasságból kipottyant cica enyhébb sérüléseket szenvedett. (A hetedik emeletről kiugrott macskáknak nagyobb esélye volt túlélni, mint az ennél alacsonyabbról ugró macskáknak.) Persze, történtek komoly törések vagy sérülések így is, de mégis furcsa, hogy éppen fordítva reagálnak a zuhanásra, mint az emberek: a cicákkal ellentétben nekünk az alacsonyabb szintről sokkal nagyobb esélyünk van a túlélésre, mint magasabbról.

Ennek az a magyarázata, hogy a macska esés közben úgy forgatja magát, hogy a talpára érkezzen, valamint az, hogy nem függőleges, hanem parabola alakban zuhan. Ez azonban még nem lenne elegendő a kiváló érzékszervek és a sajátos testfelépítés nélkül. A cicák ugyanis nem rendelkeznek kulcscsonttal, aminek köszönhetően mellső testüket kiválóan tudják mozgatni, nem merevek, valamint a gerinc hajlékonysága is sokban segít az állat helyzetén.

A magasság csupán időt jelent az állat számára, ami alatt a legmegfelelőbb helyzetbe hozhatja magát. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy a macska végsebessége zuhanás közben nem olyan nagy, mintha emberről lenne szó.) A szerencsés eséshez valamilyen szinten a tapasztalatra is szükség van, mivel a helyzetérzékelést a kiscicák még nem fejlesztették ki kellőképpen, így csak kevés kölyök éli túl.

Ám annak ellenére, hogy a macskák képesek a talpukra esni, ez nem jelenti azt, hogy szeretnek is. Vagyis kíváncsiságból ne dobd ki kedvencedet az ablakon!